Csapi Gábor, 2010. július 24. szombat 19:45
Felipe Massa kimaradt a Vettel-Alonso csatából a Német Nagydíj időmérő edzésén, de szerinte csak azért, mert nem sikerült jól az utolsó köre. A brazil így is harmadik lett, vagyis igazán előkelő helyről várhatja a vasárnapi rajtot.
A Ferrari fejlesztései hatékonyak, ezt már a legutóbbi két fordulóban is megállapíthattuk, de akkor a balszerencse miatt elmaradt a remélt ponttermés. Massa reméli, hogy jobb széria vár rájuk.
"Elégedett vagyok a harmadik hellyel, ami azt jelenti, hogy helyzetből várhatom a verseny rajtját. Ez megadja számunkra a lehetőséget, hogy sok pontot szerezzünk a csapatnak, hiszen ez a célunk vasárnapra, az elmúlt versenyeken ugyanis sokat vesztettünk. Reméljük, hogy a rossz sorozat, ami Kanadában kezdődött, most itt Németországban véget ér"- értékelt az időmérő után a legutóbbi három futamon pont nélkül maradó brazil.
Massa jócskán elmaradt a pole pozíciós Sebastian Vetteltől és saját csapattársától, Fernando Alonsótól (fél másodperccel volt lassabb), de szerinte ennek az az oka, hogy nem tudott tökéletes kört futni az utolsó próbálkozásakor, tehát az ő autója is van olyan gyors, mint az előtte lévőké.
"Vasárnap a lehető legjobb teljesítményre törekszünk. A pénteki edzések során láttuk, hogy jó a versenytempónk, és megpróbáljuk ebből kihozni a maximumot. Egy ilyen pályán, ahol sok a lassú kanyar, és olyan autóra van szükség, ami jól viselkedik a fékzónákban, az F10-es igazán jónak tűnik"- zárta optimistán Felipe Massa.
Fotó: Ferrari S.p.A.
|