Csapi Gábor, 2010. július 25. vasárnap 20:32
Nem sok vizet zavart a két Mercedes-pilóta a Német Nagydíjon, Nico Rosberg és Michael Schumacher csak a 8. és 9. pozícióban haladt át a hockenheimi célvonalon hazai futamán.
A két pilóta szerint ezúttal ennyi volt bennük, de aggodalomra semmi ok, hideg fejjel kell megoldást találniuk.
Nico Rosberg (8. helyezés): "Kihoztuk a maximumot a helyzetből, de bosszantó az eredmény, mivel a legutóbbi versenyen a dobogón állhattam. A nyolcadik helyezés csupán a károk csökkentésére alkalmas, de legalább csak két pontot vesztettem Kubicával szemben, azonban egész hétvégén vergődtünk. A versenystratégiám jó volt, a srácok hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően pedig az én kerékcserém volt a leggyorsabb. Ennél biztosan jobb hétvégénk lesz Magyarországon."
Michael Schumacher (9. helyezés): "Egész jól rajtoltam, de utána már semmit sem tehettem. Úgy terveztük, hogy sokáig kinn maradok a lágyabb gumikon, de változtattunk, mert reagálnunk kellett a körülményekre, és abban bíztunk, hogy talán előrébb végezhetek. A módosítás azonban semmin sem változatott, ezen a hétvégén egyszerűen nem voltunk annyira erősek, mint amennyire azt vártuk, ennél többet nem érhettünk volna el. Természetesen többre számítottam, főleg, hogy a versenyeken általában jobbak vagyunk, mint az időmérőkön, de ezúttal ez nem érvényesült. Azonban nem szabad idegeskednünk, le kell ülnünk, meg kell keresnünk az okokat, és megoldást kell találnunk."
Fotó: AFP
|