Csapi Gábor, 2010. február 26. péntek 17:20
A barcelonai Forma-1-es teszt pénteki napjának délelőttjén Fernando Alonso volt a mezőny leggyorsabb pilótája, délután azonban a williamses Nico Hülkenberg túltett a Ferrari bajnokán. A 2010-es szezon előtt a csapatok szombaton és vasárnap tesztelhetnek utoljára.
Mark Webber csütörtökön alaposan odapörkölt a mezőnynek, az ausztrál egy másodperccel gyorsabb volt riválisainál. Pénteken azonban többen is bebizonyították, könnyű autóval ők is képesek jó időt futni. Sőt!
A tegnapi délelőtt nagy részét elektronikus probléma miatt kihagyó Fernando Alonso már korán belehúzott, a Ferrari spanyolja ma kvalifikációs szimulációval kezdett, és az ebédszünetben már 1:20.637-tel állomásozott az első helyen. Ez közel kilenc tizeddel volt jobb, mint Webber csütörtöki győztes eredménye.
Ráadásul a többiek is begyorsultak, péntek délelőtt Alonsón túl Pedro de la Rosa (BMW Sauber), Vitantonio Liuzzi (Force India) és saját csapattársa, Sebastian Vettel is megjavította Webber egy nappal korábbi eredményét.
Azt persze nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az eredményeket reálisan nem lehet összehasonlítani, hiszen nem ismert, hogy melyik pilóta mennyi üzemanyaggal futotta meg adott köridejét. Annyi biztos, hogy az élen végzők elsősorban a kvalifikációs teljesítményüket csiszolták, vagyis könnyű autóval érték el legjobbjukat.
A Virgin számára már önmagában az örömteli tény volt, hogy Timo Glock pályára vihette a VR-01-est, hiszen Lucas di Grassi csütörtökön összetörte az autót, így intenzív éjszakája volt a szerelőknek.
Nico Hülkenberg délelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tekintélyt parancsoló 82 kör után ment ebédelni, kora délután viszont már gyorsaságával tűnt ki, két századmásodperccel megelőzte Alonsót.
A Williams pilótájának első helyre ugrását leszámítva az élen a leintésig már nem változott a sorrend (sőt, az időeredmények sem), tehát Hülkenberget a fent nevesített négyesfogat (Alonso, de la Rosa, Liuzzi és Vettel) követte a nap végi összesítésben is.
Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a többség délután már versenyszimulációt végzett, vagyis nem a minél jobb köridő, hanem az egyenletes tempó és a hosszú etapok teljesítése volt a fő céljuk.
 | | Bár Schumacher ma is messze volt az élbolytól, hajtépésre azért még semmi oka |
Az autosport.com munkatársainak helyszíni jelentése szerint Michael Schumacher és Lewis Hamilton ma egyáltalán nem hangolt az időmérőkre, talán ezzel magyarázható, hogy csak a hetedik-nyolcadik helyen végeztek, még Jaime Alguersuari is megelőzte őket a Toro Rossóval.
A Mercedes GP, illetve a McLaren-Mercedes klasszisai mögött közel három másodperces hátránnyal Robert Kubicát rangsorolták kilencedikként. Ez alapján egyértelmű, hogy a lengyel egészen biztosan nem a minél jobb eredményekre hajtott a Renault-val. A franciáknál valami biztosan nem volt rendben, Kubica mindössze 52 kört tett meg ma.
Az utolsó két pozícióban a csütörtöki naphoz hasonlóan az autóval rendelkező két újonc istálló (a Campos és a US f1 ezt még nem mondhatja el magáról) zárt, ám ezúttal a Lotus gyorsabb volt, mint a Virgin, Jarno Trulli délután fordította a maguk javára a különcsatát Timo Glockkal szemben. A Lotus a vele egy súlycsoportban lévő rivális legyőzése ellenére sem zárt túl jó napot, délután ugyanis kétszer is a pályán állt meg az autó, de szerencséjükre egyik esetben sem volt komoly a baj.
Nem Trulli volt az egyetlen, aki miatt meg kellett szakítani a tesztet. Percekkel a leintés előtt Alonso Ferrarija állt meg, de délután Vettel miatt is piros zászlót lengettek a pályabírók.
A mai napon szereplő pilóták közül többen már nem ülnek autóba a szezonrajt előtt, Hülkenberg, Alonso, de la Rosa, Liuzzi és Alguersuari is már csak külső szemlélője lehet csapata felkészülésének, szombaton és vasárnap csapattársaik veszik át tőlük a volánt.
Teszteredmények, Barcelona, 2010. 02. 26.:
| Pilóta | Csapat | Modell | Köridő | Hátrány | Különbség
az előzőhöz | Kör
| | 1 | N. Hülkenberg | Williams | FW32 | 1:20.614 | -.--- | -.--- | 99 | | 2 | F. Alonso | Ferrari | F10 | 1:20.637 | +0.023 | +0.023 | 134 | | 3 | P. de la Rosa | BMW Sauber | C29 | 1:20.973 | +0.359 | +0.336 | 114 | | 4 | V. Liuzzi | Force India | VJM03 | 1:21.056 | +0.442 | +0.083 | 90 | | 5 | S. Vettel | Red Bull Racing | RB6 | 1:21.258 | +0.644 | +0.202 | 125 | | 6 | J. Alguersuari | Toro Rosso | STR5 | 1:21.571 | +0.957 | +0.313 | 104 | | 7 | M. Schumacher | Mercedes | MGP W01 | 1:21.689 | +1.075 | +0.118 | 85 | | 8 | L. Hamilton | McLaren-Mercedes | MP4-25 | 1:22.152 | +1.538 | +0.463 | 93 | | 9 | R. Kubica | Renault | R30 | 1:24.912 | +4.298 | +2.760 | 53 | | 10 | J. Trulli | Lotus | T127 | 1:25.524 | +4.910 | +0.612 | 70 | | 11 | T. Glock | Virgin | VR-01 | 1:25.942 | +5.328 | +0.418 | 52 |
Fotó: AFP
|