Horváth Miklós, 2009. október 22. csütörtök 13:35
John Howett, a Toyota istálló elnökének kijelentése alapján elképzelhető, hogy jövőre Kobajasi Kamui lesz a csapat egyik versenyzője. A brit szakember elismerően nyilatkozott a 23 éves pilóta Brazil Nagydíjon mutatott teljesítményéről, amivel nagy hatást gyakorolt a kölni székhelyű csapat elöljáróira. Noha Kobajasi jó helyzetben van a jövő évet tekintve, rutintalansága miatt nem biztos, hogy szerződést kap 2010-re.
"Úgy vélem, nagyon jó munkát végzett. Egy remek manőverrel megelőzte Fisichellát, és kiválóan védekezett Buttonnal szemben, néhányszor vissza is előzte őt. Bemutatkozásnak mindenképpen meggyőző volt"- hangzik Howett Autosport által idézett dicsérete.
A kérdésre, miszerint ez egyben azt is jelenti, hogy Kobajasi az egyik kiszemelt a jövő évre, Howett nem adott egyértelmű választ, és az elismerő szavakon túl a fiatal japán tapasztalatlanságára is felhívta a figyelmet. "Megvizsgáljuk ezt a lehetőséget is. A teljesítménye alapján azt mondhatom, komolyan meg kell gondolni. A sebessége egy kicsit elmaradt a lehetségestől, és problémái voltak a gumik optimális hőmérsékletre való felmelegítésével, és szinten tartásával."
Fotó: Toyota F1
|