Csapi Gábor, 2010. február 2. kedd 08:35
Az idei első Forma-1-es tesztnapon, hétfőn, hét csapat versenyautója gördült pályára Valenciában, közülük a Renault volt a leglassabb. Robert Kubica, a francia istálló pilótája azonban nem esett kétségbe, hiszen mint mondja, az időeredmények még teljesen mellékesek voltak.
"Végre újra vezethettem, ilyen hosszú szünet után minden pilóta nagyon várja ezt. Ráadásul ha az ember egy új autóval hajt ki, az mindig különleges, jó érzés. Mindenki, de a mérnökök különösen sokat dolgoztak a télen, hogy elkészüljön az autó"- kezdte az első nap utáni értékelését Kubica, akit a Motorsport-Total.com idézett.
"Jó napot zártunk, egyszerűen csak minél több kilométert akartunk megtenni, hogy minden alkatrészt ellenőrizni tudjunk működés közben is. Minden kifogástalanul üzemelt, így emiatt elégedettek lehetünk"- folytatta az élénk színű R30-ast vezető lengyel.
A pilóta tavaly még a BMW Saubert vezette, így nem igazán tudta megmondani, hogy az idén használatos keskenyebb első gumik milyen változást hoznak. Annyit azért megállapított, hogy könnyebb lestrapálni ezeket, mivel kisebb a futófelületük, és a gyorsabb kanyarokban határozottabb alulkormányozottságot tapasztalt.
Robert Kubica arra azonban nem vállalkozott, hogy megsaccolja az autó teljesítményét: "Ez nap nem erről szólt, de az autó jól vezethető. Az első benyomások nagyon fontosak. Néhány dolgon azért még változtatnunk kell, hogy teljesen illeszkedjen a vezetési stílusomhoz, de nagyon bizakodó vagyok az autóval kapcsolatban."
 | | Kubica jó benyomásokat szerzett az autóról és bizakodva várja a folytatást |
Akkor sem jött zavarba, amikor az újságírók emlékeztették rá, hogy az utolsó pozícióban zárta a napot: "Ez teljesen mindegy, mint mondtam, nem ez volt az elsődleges. Persze mindig jó, ha a lista tetején vagy, mert akkor biztosan tudod, hogy a teljesítmény rendben van. Az idei teszteken viszont sokkal nagyobbak lehetnek a különbségek. Ha az elmúlt években teli tankkal vezettél, akkor 60-70 kilogramm üzemanyag volt az autóban, míg egy másik mondjuk 30 kilóval körözött. Most azonban a pályán lehet az egyik autó 30 kilóval, míg a másik akár 150-nel is. A különbség sokkal nagyobb. Az a lényeg, hogy akkor legyünk az élen, amikor az igazán számít, és ilyen legelőször Bahreinben lesz"- hívta fel a nagyobb üzemanyagtartályok fontosságára a figyelmet Kubica, aki egyébként remekül érzi magát a Renault-nál.
Fotó: Renault F1
|