A Ferrari Forma-1-es tesztcsapata egy 2008-as modellel Barcelonában tartózkodik, ahol szerda óta a motoros világbajnok, Valentino Rossi teszteli az F2008-ast. Az olasz pilóta pénteken átadja a volánt a csapat F1-es versenyzőjének, Felipe Massának.
Massa legutóbb decemberben Mugellóban tesztelte a Ferrarit
Rossi egy magántulajdonban lévő Forma-1-es Ferrarit vezethet, és ebbe az autóba fog beülni Felipe Massa is, aki tavaly a Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyos koponyasérülést szenvedett, de mára már teljesen rendbe jött, és gőzerővel készül az idei szezonra.
"Az autót és a pályát is megfelelőnek találtam arra, hogy egy egynapos teszt segítségével még inkább visszaszokjak a Forma-1 tempójához"- érvelt a pénteki teszt mellett a Ferrari honlapján megszólaló Massa.
"A Fioranóban és Mugellóban eltöltött napok után (a balesete óta Massa ezeken a pályákon már tesztelt - a szerk.) ez egy remek lehetőség lesz a vezetésre egy izgalmas és kihívásokat tartogató pályán"- tette még hozzá a brazil, aki azt az autót vezetheti, amellyel 2008-ban Kimi Räikkönen csapattársaként konstruktőri bajnoki címet szerzett, az egyéni trófeáról pedig csak az emlékezetes utolsó futamon maradt le.
Massa hamarosan a 2010-es Ferrarit is vezetheti majd, hiszen a csapat a január 28-i bemutató után február elsején Valenciában megkezdi a felkészülést az előttünk álló idényre.
Dávid Sándor: Szerintem... - Mielőtt még sikerülne vérig sértenem Sebastian Vettel szurkolóit, szeretném gyorsan tisztázni, hogy: a./ Minden cirkuszban vannak bohócok, b./ Az artisták között mindig a bohóc a király. Ennek kapcsán most nem szándékozom behatóbban foglalkozni a bohóc-történelemmel.