F1hírek, 2010. február 14. vasárnap 13:30
Kiváló teljesítménnyel és egy hatodik helyezéssel mutatkozott be a NASCAR Truck sorozatban a tavaly még a Forma-1-ben szereplő Nelsinho Piquet.
A fiatal brazil a Red Horse Racing istálló egyes rajtszámú Toyotájával a szezonnyitó daytonai versenyen állt rajthoz. Piquet számtalan csetepatét szerencsésen megúszott, és a 22. helyről rajtolva már a második helyen is autózott. Végül hatodikként intették le.
"Lenyűgöző érzés volt. Nagyon boldog vagyok, hogy célba értem, és kimaradtam az ütközések nagy részéből. Nagy volt a lökdösődés, de sikerült végig megtartanom az autót"- nyilatkozott Piquet az autosport.com-on a leintést követően.
A 24 éves pilóta nagyon élvezte a versenyt, és már csak az eredmény miatt is jobbnak értékelte a mostanit, mint az egy héttel ezelőtti ARCA-s megmérettetést, amelyen viszont elmondása szerint rengeteg tapasztalatot gyűjtött.
A tervek szerint Piquet a következő futamon, Atlantában is elindul március 6-án, és közben azon fáradozik, hogy a teljes szezonra szóló szerződését nyélbe üsse a Red Horse Racing csapatával. Ilyen bemutatkozás után erre jó esélye van.
A daytonai versenyt Piquet csapattársa, Timothy Peters nyerte.
Fotó: Renault F1
|