Horváth Miklós, 2010. február 2. kedd 18:55
Ross Brawn pontosan azt kapta Michael Schumachertől az idei Forma-1-es szezon előtti első tesztnapon, amire számított. A Mercedes GP csapatfőnöke szerint a német rekordbajnok ugyanolyan gyors és elszánt, mint a Ferrarinál együtt töltött évek alatt, az autóról adott visszajelzései pedig felbecsülhetetlenek a fejlesztések során.
A Forma-1-be három év szünet után a Mercedes színeiben visszatérő Schumacher harmadikként zárt Valenciában az első tesztnapon, ami sokak számára meglepetés volt, ám a német versenyzőt kiválóan ismerő Brawn ezen egyáltalán nem csodálkozott.
"Sokkal meglepőbb lett volna számomra, ha nem ott végzett volna, ahol. Ez mindkettőnknek csak egy megerősítés volt arról, amit tudtunk, mégpedig, hogy Michael versenyképes lesz. Rendkívül lelkes volt, amit jó látni. Mindannyian tudtuk, milyen gyorsan alkalmazkodik. Valamennyien biztosak vagyunk benne, meggyőződésem szerint ő maga is, hogy a java még csak most jön"- idézi az Autosport Ross Brawnt.
A brit csapatfőnök kiemelte Schumacher rendkívüli hozzájárulását az autó fejlesztéséhez. Elmondása szerint rengeteget jelentenek részletes és pontos meglátásai. "Mindig nagyon világosan elmondja, mit érez, és milyen változtatásokat kell elvégezni. Ez a tulajdonsága végig figyelemre méltó volt pályafutása során"- tette hozzá dicsérően Brawn.
Véleménye szerint Schumacher elégedett az autóval, és nem emelt ki egyetlen olyan területet sem, ahol jelentős fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a Mercedes versenyképes legyen idén. Brawn biztos benne, hogy az autó megismerése után, amikor képes lesz mindent kihozni belőle és a határon teljesíteni, a jelenleginél is több információt és segítséget ad a mérnököknek a további fejlesztésekhez.
Fotó: Mercedes GP
|