Vér Viktória, 2009. november 2. hétfő 14:00

ESZKÖZÖK:

Sir Frank Williams csapatának első, az ausztrál nemzetnek második és egyelőre utolsó Forma-1-es világbajnoka ma ünnepli 63. születésnapját. Alan Jones, becenevén, AJ 1980-ban hosszú és küzdelmes évek elteltével ért fel a csúcsra, a duplázás azonban a csapattársával folytatott ádáz küzdelem miatt elmaradt.

AJÁNLAT:

Dávid Sándor: Végre sok a fóka... Újoncmustra - Hülkenberg, az F1 modern képregényhőse Újoncmustra - Chandhok, az F1 második indiai versenyzője Újoncmustra - egy újabb brazil tehetség: di Grassi Újoncmustra - 16 év után visszatér a Senna név

Teljes nevén Alan Stanley Jones 1946. november 2-án született az Ausztrál Nagydíjnak napjainkban is otthont adó Melbourne városában. Nem kellett üveggömbös jóshoz fordulniuk szüleinek, hogy megtudják, mit takargat fiúk számára a jövő. Stan Jones ugyanis autóversenyző volt, így fia versenygépek között nőtt fel.

Habár Stan Jones nem szakadt el Ausztráliától, otthon nyert néhány versenyt, a vasakaratú és gyakran nyers megnyilatkozású Alan azonban nem elégedett meg a hazai szinttel. 1967-ben Európába indult, hogy felépítse autóversenyzői karrierjét.

Alan az édesapja Holden kereskedésében dolgozott a középiskola befejezése helyett, és nem mellesleg egy Mini volánja mögött bontogatta közben a szárnyait, míg Stan át nem ruházta rá régi Cooperét. A későbbiekben azonban nem tudta tovább támogatni fiát, akinél elérkezett az idő, hogy a saját lábára álljon. Húszévesen célba vette az öreg kontinenst.

Hihetetlenül erős, egymáshoz viszonyított teljesítményükben és képességeikben kiegyensúlyozott, versenyképes pilóták között találta magát az 1980-as évek környékén, amikor karrierje csúcsához ért. Olyanokkal kellett megküzdenie, mint Carlos Reutemann, Mario Andretti, Jody Scheckter, Niki Lauda, Nelson Piquet. Akkoriban ritkaságszámba ment, hogy valaki (az osztrákot és a brazilt kivéve) egy világbajnoki címnél többet tudjon nyerni.

"Egy ellenszenves, arrogáns kis köcsög" - reagált AJ, amikor megkérték, hogy jellemezze saját magát

1976-ban John Surteesnél kapott ismét állást az F1-ben, a világot azonban nem tudták meghódítani, már csak azért sem, mert ők ketten nem jöttek ki jól egymással. Jones ekkor ismét kontinenst és szériát váltott, a CanAm-ben szereplő Teddy Yip csapatához szerződött. Szezonbeli legjobb eredménye egy 4. hely volt.

A következő évben egy tragédia hozott számára új reményt, Tom Pryce halálakor a Shadow csapathoz szegődött. 1977 pedig az első futamgyőzelmet jelentette: az Osztrák Nagydíjon 20 másodperccel előzte meg Niki Lauda Ferrariját.

A győzelem olyannyira meglepő volt (nem is sikerült megismételni a Shadow-nak), hogy a szervezők nem is készültek előre az ausztrál himnusszal, helyette a Happy Birthday-t játszották le Jones-nak… Első diadala a Ferrari érdeklődésével párosult, a maranellóiak felvetették annak lehetőségét, hogy Jones hozzájuk igazoljon a következő évben, végül Gilles Villeneuve mellett döntöttek.

A mindig egyenes beszédű melbourne-i srác teljesítménye felkeltette Sir Frank Williams figyelmét is, aki 1978-ban - az egy évvel korábban - újjáalakult csapatának egyik pilótájául szerződtette. Ekkor végre jó irányt vett Jones karrierje, aki ezzel egy időben bajnok lett a Haas-Hall Lola gárdával az amerikai szériában. Kvalitásai így még nyilvánvalóbbá váltak, főképp, ami a gyorsaságát illette, a tíz időmérőn kilencszer övé lett a pole, végül csak 9 futamon állt rajthoz, melyből öt alkalommal ő ért át elsőként a célvonalon.

Három év, a legjobbak között számon tartva

1979-ben máris mérföldkőhöz ért a Williams, megérkezett ugyanis Patrick Head a gárdához. A brit mérnök vezetésével megalkotott FW07 egy igencsak összerakott versenygép volt, amivel beindult a győzelmi sorozat. A sikerért olykor ellenséges vonásokat is magára öltő Jones nyert Németországban, Ausztriában, Hollandiában és Kanadában is, azonban a négy győzelem csak a bajnokság harmadik helyéhez volt elég az erős mezőnyben. A brit futamon is meg volt az esélye a győzelemre, pole-ból vágott neki a versenynek, a Ford-erőforrás azonban elfüstölt menet közben. A Kelet-amerikai Nagydíjon még az összetettbeli második helyért volt harcban, ám bokszkiállása után az egyik rosszul felszerelt kerék leesett, év végén a 3. helyen találta magát.

Jones és Head nagyon jól kijöttek egymással

1980-ban azonban sem Jones, sem a grove-iak nem elégedtek meg akármivel. A regnáló világbajnokkal, Jody Scheckterrel nem volt gondjuk, a Ferrari és a motivációját vesztett pilóta teljesítménye egyaránt mélyre zuhant. A szezon során Jones 7 győzelmet szerzett a Williamsszel, melyből ugyan csak öt (Argentin, Francia, Brit, Kanadai, Kelet-amerikai Nagydíj) számított bele a pontversenybe, de Alan Jones ezzel együtt is elérte a célját, amelyért oly sokat küzdött: világbajnok lett.

"Szórakoztató figura volt. Sosem kellett a lelkét pátyolgatni, mert nagyon eltökélt és feltüzelt karaktere volt. Nem kellett folyton mellette lenni, vagy fogni a kezét, és ennek így is kell lennie. Jó esetben nem szükséges folyton azt kérdezgetni a pilótától, hogy minden rendben van-e vele, vagy, hogy tisztába kell-e tenni"- mondta Sir Frank Williams első világbajnok pilótájáról.

A kanadai futam, mely meghatározta a bajnokság végkimenetelét, azonban érdemel néhány szót. Nelson Piquet egy ponttal vezette a bajnokságot az utolsó előtti fordulót megelőzően. A futamnak az első sorból nekivágó Piquet-Jones duó rögtön egymásnak is feszült, az ausztrál tovább tudott menni, egy másik baleset miatt állították le a versenyt. Az új rajtot követően, a 23. körben azonban elfüstölt a helyrerakott Brabham motorja, Piquet kiesett a versenyből, Jones pedig nyert.

Egészen 1983-ig, amikor az Arrows csapatnak sikerült akkora összeget felkínálni a visszatérésért, aminek nem tudott ellenállni, igaz az alku csak egy futamra, a Long Beach-i versenyre szólt. Két év múlva ismét ott szerepelt a neve a mezőnyben, Carl Haas csapatánál volt pilóta ’85 végétől. 1986-ban négy pontot szerzett, de ez sem volt valami dicsőséggel teli időszak, Haas autói gyengén muzsikáltak. Jones sorozatos kieséseket szenvedett el, 1987-ben pedig már nem tért vissza.

Az 1980-as évek végén magánéletében is komoly változás állt be, elvált ugyanis feleségétől, Beverly-től. Majd 1996-ban megismerkedett Amanda Butler Davisszel, akitől 2001-ben ikrei születtek: Zara és Jack.

A Forma-1-ből való első kivonulásától fogva az ausztrál túraautó bajnokság és a Bathurst 1000 km-es versenyek rendszeres résztvevője volt, ahol az évek múlásával egyre jobb eredményeket ért el, miközben számos csapatnál kipróbálta magát, sőt egy-egy szezont saját alapítású gárdánál teljesített. 1984-ben a híres Le Mans 24 órás viadalon is elindult, csapatával a 6. helyen végeztek. Utoljára 2002-ben állt rajthoz, a Bathurston hetedikként intették le a kockás zászlóval.

Tapasztalatát mikrofon mögött is megosztotta a nagyérdeművel, televíziós kommentátorként dolgozott az 1980-as évek végétől közel egy évtizedig. A néhány éve életre hívott A1GP széria ausztrál csapatának vezetőjeként is tevékenykedik.

Forrás: f1.com, FORIX
Fotó: Williams F1

• Piros-fehér-zöld cserépből támad az osztrák falura a fenyegető kúszónövény
• Megasztár 5: egyszerre vicc és halálosan komoly
• Eltörték egy mentős kezét a fővárosban

• MotoGP: bemutatták Capirossi új Suzukiját
• Megbukott a sávolyi hitelkérelem
• MotoGP: citromsárga motort kap Barbera