Hamilton volt a leggyorsabb az utolsó tesztnapon


URL:
http://www.f1hirek.hu/?t=article&id=27414
DÁTUM:
2010. február 28. vasárnap 17:25
SZERKESZTŐ:
Csapi Gábor

Vasárnap este véget ért a 2010-es Forma-1-es szezonra való felkészülés, Barcelonában az utolsó tesztnapot rendezték. A csapatok végig száraz időben gyakorolhattak, a legjobb köridőt Lewis Hamilton futotta a McLarennel.

A barcelonai teszten résztvevő tizenegy istálló többsége a szombathoz hasonlóan az idény előtti utolsó tesztnap délelőttjét is a kvalifikációra való felkészülésre fordította.

Nem sokkal az ebédszünet előtt Lewis Hamilton 1:20.472-vel átvette a vezetést, és mint néhány órával később kiderült, ez elég volt ahhoz, hogy a nap végén is megőrizze első helyét.

A McLaren-Mercedes sztárjának ideje heti rekordot is jelent egyben. A helyszíni jelentések szerint Hamilton a hosszabb etapokon is kiváló időket futott, vagyis a több aerodinamikai fejlesztéssel ellátott McLaren versenytempójával sincs gond.

Hamilton idejétől Mark Webber mindössze 24 ezredmásodperccel maradt el, vagyis a Red Bull Racingnél sem panaszkodhatnak a tempóra, főleg, hogy az előzetes tervekkel ellentétben az utolsó napon mégis autóba ülő Sebastian Vettel is az élmezőnyben, az ötödik helyen végzett, és az ő lemaradása is csak bő két tizedmásodperc volt.

A délután vezető Webber, és a délelőtti műszakot teljesítő Vettel közé Felipe Massa (Ferrari) és Adrian Sutil (Force India) ékelődött be.

Massa elégedett lehet a tesztekkel, de az igazi előfelmérő majd Bahreinben jön


Hogy mennyire szorosak voltak az eredmények, az is jól mutatja, hogy a nyolcadik Kobajasi Kamui hátránya is kevesebb, mint öt tized volt Hamiltonnal szemben. A japán elé a mercedeses Michael Schumacher és a williamses Rubens Barrichello iratkozott fel. A rutinos brazilnak nem volt zökkenőmentes napja, délelőtt a kavicságyba sodródott, délután pedig műszaki hiba miatt állt meg az autója. Kobajasi miatt is meg kellett szakítani kétszer az edzést, negyed órával a leintés előtt pedig Kovalainen Lotusa makacsolta meg magát a pályán, így összesen öt kisebb kényszerszünet volt ma.

A kilencedik helyezett Sébastien Buemi hátránya már 1,6 másodperc volt Hamiltonnal szemben. A Toro Rosso versenyzője ma főként a mechanikai beállításokon dolgozott.

Robert Kubica ma próbálhatta ki először a Renault legfrissebb fejlesztéseit, melyektől előzetesen sokat várt. A lengyel tizedik lett, de az autosport.com beszámolója szerint kizárólag a versenytempón dolgozott, könnyű autóval nem is hajtott ki a pályára, ideje tehát nem mérvadó.

Az újonc csapatok csatáját ismét a Lotus nyerte: Heikki Kovalainen közel egy másodperccel volt gyorsabb a Virgin Racing versenyzőjénél, Lucas di Grassinál.

A 2010-es idény első futamát, a Bahreini Nagydíjat két hét múlva, március 12. és 14. között rendezik. A Barcelonában is tesztelő tizenegy csapathoz ott a tervek szerint újabb kettő csatlakozik, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a US F1, a Campos és a Stefan GP közül melyik kettő jut el odáig. Rajtengedélye jelenleg az első kettőnek van.


Teszteredmények, Barcelona, 2010. 02. 28.:

PilótaCsapatModellKöridőHátrányKülönbség
az előzőhöz
Kör
1L. HamiltonMcLaren-MercedesMP4-251:20.472-.----.---134
2M. WebberRed Bull RacingRB61:20.496+0.024+0.02461
3F. MassaFerrariF101:20.539+0.067+0.043114
4A. SutilForce IndiaVJM031:20.611+0.139+0.072100
5S. VettelRed Bull RacingRB61:20.667+0.195+0.05676
6M. SchumacherMercedesMGP W011:20.745+0.273+0.078123
7R. BarrichelloWilliamsFW321:20.870+0.398+0.12584
8K. KobayashiBMW SauberC291:20.911+0.439+0.04167
9S. BuemiToro RossoSTR51:22.135+1.663+1.22488
10R. KubicaRenaultR301:23.175+2.703+1.040107
11H. KovalainenLotusT1271:25.251+4.779+2.07665
12L. di GrassiVirginVR-011:26.160+5.688+0.90949

Fotó: AFP