A Ferrari elsősorban már a versenyre koncentrált pénteken


URL:
http://www.f1hirek.hu/?t=article&id=27507
DÁTUM:
2010. március 12. péntek 15:35
SZERKESZTŐ:
Borbás Bálint

A maranellóiak két pilótája, a spanyol Fernando Alonso és a brazil Felipe Massa a pénteki két bahreini szabadedzés után egyaránt úgy nyilatkozott, hogy elsősorban már a vasárnapi versenyt és nem a szombati kvalifikációt tartották szem előtt, és ebből adódóan nem a minél jobb köridők hajszolására törekedtek. Ennek ellenére mindkét edzést a top 10-ben zárták, így okkal bízhatnak a bahreini időmérőn való jó szereplésben.

Fernando Alonso (2. és 9. helyezés):
"Jó napunk volt. Elsősorban a gumikkal dolgoztunk sokat, hogy minél jobban megértsük a két keverék közti különbséget. Ez volt az első nap, amikor forróságban vezettük az új autót, ezért néhány adatot ki kellett értékelnünk, hogy biztosak lehessünk benne, hogy vasárnap minden rendben lesz az autóval. Többé-kevésbé úgy érzem, hogy olyan pozícióban vagyunk, hogy most már teljes erőbedobással támadhatunk. Magabiztosak vagyunk az autó működését illetően. Éjszaka ugyan változtatnunk kell még itt-ott, hogy egy kicsit javítsunk a tapadáson, de egy normális, problémamentes pénteket zártunk. Ami az erőviszonyokat illeti, ez egyelőre egy totális ismeretlen mindenki számára. A négy nagy csapat közül bizonyára bármelyik gyors lehet holnap és bármelyik megszerezheti a pole-t, de néhány meglepetéssel is számolni lehet, például a Force India részéről, nagyon gyorsak voltak ma. Mindenesetre mi továbbra is abban bízunk, hogy erős formát mutatunk majd a kvalifikáción, és egy jó rajtpozíciót szerzünk a versenyre."

Felipe Massa (4. és 7. helyezés):
"Úgy gondolom, hogy tényleg lehetetlen meghatározni az erőviszonyokat, mivel mi például nem is próbáltunk kvalifikációs köröket futni. Láttuk, hogy néhány autó elég gyors volt ma, de bárhogy is legyen, én azt remélem, hogy szombaton harcban leszünk a pole pozícióért."

Fotó: AFP

A futammal kapcsolatos további híreink:
Dennis szerint Vettel üzemanyagot spórolt Bahreinben
Button biztos benne, hogy izgalmas lesz az idei F1-es szezon
Hamilton: A Red Bull mindenkinél sokkal gyorsabb
Domenicali: Javulnunk kell Bahreinhez képest
Kolles: A bahreini életem legnehezebb hétvégéje volt
A pilótával kapcsolatos további híreink:
Alonso Monzában feledtetné a balul sikerült belga hétvégét
Alonso mini Vueltával lazított a nyári szünetben
Alonso messze a legjobban kereső F1-es pilóta
Alonsóval és Lorenzóval kampányol Mallorca versenypályája
Alonso a szünetben sem enged ki, és már Belgiumra gondol
Az istállóval kapcsolatos további híreink:
Massa: A Ferrarinál csapatban gondolkodunk - interjú
Ismét Ferrari Racing Days a Hungaroringen, Felipe Massával
Massa: Spa nehezebb volt, mint vártuk
Lauda finomított a csapatutasításokról alkotott véleményén
Alonso Monzában feledtetné a balul sikerült belga hétvégét